Kubai salsa – stílus, zene, történet, videó
júl 8th, 2009 by admin
Röviden a táncról: A kubai salsát táncoló pár köríven mozog, melynek virtuális középpontja mindig a két táncos között van. A táncra jellemző egyfajta zenei ritmikát követő lüktetés, a pár tagjai hol közelednek egymáshoz, hol távolodnak egymástól. A férfi jellemzően a lány kezét fogva, a lendületeket kihasználva vezet, ezért a forgások, az alapfigurák jellemzően természetes, ” magától értetődő” mozdulatok. A kubai salsa néhány alapfigurájának kombinálásával bonyolításával több száz, egyedi elnevezéssel rendelkező, egymásra épülő figurát dolgoztak ki a tánciskolák, mely évekig tartó tanulással fejleszthető tovább – jellemzően a férfiak számára – a nők amint elsajátították az alapokat és a megfelelő jelzéseket, követést – már inkább az egyéni stíluselemek fejlesztését tanulják. A kubai salsa figurák jelentős részben “átjárhatóak”, azaz minden iskolában ugyanazon a néven illetik őket, de minden iskolának megvan a maga saját “figurakészlete” is.
Salsa történet: Ahány forrás, annyiféleképpen írja le a kubai salsa kialakulásának történetét. Abban elég nagy az egyetértés, hogy sok mozdulat a kubai son stílusból származik, s valahol a karib térségben (Kubában, Puerto Ricoban, Floridában) fejlődött sokat, s vált ahhoz hasonlóvá, amit ma ismerünk. A kubai salsa sok mozdulatot vett át a modernizált mambo, a cha-cha-cha, a guaracha, rumba, comparsa stílusokból, s máshonnan is. Sokak szerint a ma táncolt kubai salsát sokkal inkább casino-nak kellene hívni, amely a 60-as években, Kubában kifejlődött táncforma.
A salsa zene: A salsa zene származása már egy kicsit jobban nyomon követhető, mint a táncé. A zenei stílus a 60-as, 70-es években, New York kubaiak és puerto ricoiak lakta negyedeiben fejlődött ki, kubai son, mambo, chachachá stílusok, valamint az európai/amerikai pop, jazz, rock, R&B stílusok integrálásával. A szó, egyik nem hiteles származási története szerint Tito Puente az egyik korabeli együttes koncertjén a táncolókat nézve azt mondta: “What a big salsa!” – talán innen származik a stílus azonosítása, talán nem.
A kubai salsa zene, csakúgy, mint a tánc, egy élő, folyamatosan változó stílus. Többek között a 90-es években egyenesen Kubából, a salsa (casino) zenei alapjait követve, ahhoz sok más stílust hozzáadva indult hódító útjára a timba, amiről a salsa blogon írtam egy rövid összefoglalót.
Kubai salsa videók: